Történelmi Modellvasút Kiállítás

vasut-hidA Vadászati Múzeum tetőterében Európa egyik legnagyobb történelmi modellvasút kiállítása látható. A terepasztalok több mint 2,7 kilométer hosszú sínhálózatán 348 teljesen automatizált szervomotoros, dekóderrel irányított kitérőn át, 1800 épület között 75 különféle, az előző két évszázad mozdonyaiból, személy- és tehervagonjaiból összeállított korhű szerelvény közlekedik egyszerre H0 (1:87) méretarányban. Az állomások vágányhálózata légi fotók és eredeti tervek alapján készült. A bemutatót korabeli tervrajzok teszik teljessé.

vasut-semmeringAz egykori közös magyar–osztrák Déli Vasútnak állítanak emléket a Semmering – Klamm és a Kanizsa – Budapest-Déli pályaudvar terepasztalok. A Semmering a Déli Vasút – Süd Bahn – osztrák része, a Nagykanizsa – Budapest vonal pedig a magyar oldal fő vonala volt. A Semmering vasútvonal legszebb része a Klamm – Semmering szakasz, viaduktjaival és alagútjaival. A világon ez az egyik legnagyobb hegyivasút-terepasztal, amely szemlélteti a magasságbeli különbséget és valamennyi műtárgyat teljes hűséggel mutatja be.

vasut-zalaA Zala terepasztal két, egymással összeépített fő egységből áll. A zalai vonalak pályaudvarai, illetve állomásai: Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Zalaszentiván, Zalaszentiván-Kisfaludpuszta, Zalalövő, Őriszentpéter, Keszthely, Badacsonytomaj, Pannonhalma, Sümeg. Nagykanizsa és Budapest-Déli pályaudvar között Balatonszentgyörgyön, Székesfehérváron, Kelenföldön keresztül vezet a fővonal. Valamennyi pályaudvar fénykorának megfelelő állapotában látható. A csarnok közepén végigfut a Nürnberg elnevezésű terepasztal, amely a vasut-nurnberg-vasut-allomasSchwarzwaldot (Fekete-erdőt), Nürnberget, Bad-Schandaut (egykori keletnémet-csehszlovák határátkelő) és egy közép-európai stílusú várost modellez. A Fekete-erdőben és Nürnbergben téli, havas vidéken, míg a terep többi részén őszi tájon futnak a vonatok. A Nürnberg terepasztal állomásai: Triberg, Nürnberg, Bad-Schandau, Sebnitz és a közép-európai város.

A pályaudvarok az eredetiek hasonmásai. A legnagyobb állomás Nürnberg 26 vágánnyal, a legkisebb Őriszentpéter 3 vágánnyal. A közép-európai város 9 vágányos főpályaudvarból, konténer teherpályaudvarból, forgalmi telepből és 21-állásos körfűtőházból, valamint kapcsolódó létesítményeiből áll.

Jegyárak

Felnőtt: 1 000.- Ft
Diák (6-26): 500.- Ft
62–70 év közötti felnőtt: 500.- Ft

Részletes Belépő árak>>

Minden vélemény számít!

Legutóbbi bejegyzések
Legutóbbi hozzászólások
    Archívum
    kategória